2019. máj 20.

Volt egy Kaptárkő trail a hétvégén

írta: Madi88
Volt egy Kaptárkő trail a hétvégén

Belegondolva, ez volt az első terepfutó versenyem idén. Persze leszámítjuk azt a pár TT-t meg a hegyi terepfutó bajnokság két fordulóját. Nagyon vártam már, hogy hazai terepen futhassak és lássam, hol tartok és ebből vonjam le a konklúziót, a közelgő UTH ra és reálisan célokat tudjak magam elé kitűzni. 

Szinte egész héten esett, meg nem volt valami jó idő, de csütörtökön sikerült kimennem megnézni a Síkfőkút- Kövesd-kilátó közötti szakaszt, mennyire sáros és mire kell számítani. Eddig mindig csak fordítva futottam. Amúgy minimális volt a sár, meg lehetett futni. 

Szombaton gyönyörű napsütéses időre ébredtem. Időben át sikerült érnem, és a tó mellett le tudtam parkolni. Sok ismerőssel találkoztam, váltottam velük pár kedves szót, majd összekészültem. Fejben próbáltam összerakni a pályát, persze, amit ismertem belőle (Eged és Síkfőkút szinte ismeretlen volt). 

Célként a 3 és fél órát tűztem ki. 

Elrajtoltunk, igyekeztem elől maradni, legalább az első emelkedőig, mert tudtam, hogy ott nagyobb sár várható. Gond nélkül feljutottam. Megtaláltam a helyes tempót, pulzust és mentem. 

img_4412.JPG

Egednél kicsit felszaladt a pulzusom, így kicsit visszavettem a tempóból. Egy pohár kóla majd a lejtmenet. Nem futottam még sose ezt a szakaszát a pályának, de ezek után futni fogom, mert nagyon tetszett. A lovastanyánál kezdtem érezni, hogy meleg van és megkapott a nap is, lehet nem volt jó választás a fekete szett. 

Most kivételesen nem álltam be senki mögé, hogy "húzassam" magam, hanem a saját tempómba toltam. De ez jó is volt. Királyrétnél már kaját is toltam, igaz csak olíva bogyót, de r kellett jönnöm, hogy jó frissítés ez is. Sose láttam még ezeket a kaptárköveket, de brutál szépek és marha jó volt megfutni a keskeny ösvényt. Utána, síkfőkútig már kevésbé élveztem az aszfaltos szakaszt. Itt ért be Ancsur meg egy másik srác és futottunk "együtt" egészen a célig. 

Várkútig laza tempóba toltam, ott megittam két pohár kólát, ami annyira eltelített, hogy kellett vagy 500m mire helyrejöttem és normálisan tudtam menni. Végre felértem a Kövesdi-kilátóhoz. Innen már csak lefelé van.

img_4416.JPG

Hárman futottunk lefelé, 20-30 méter távolságra egymástól. Megfelelő volt a tempó. Ekkor láttam, hogy mennyi az idő, és hogy kicsit meg kellene húznom, hogy a kitűzött célon belül beérjek. Utolértünk pár futót. Nekem kellett az az idő!

Kiérve az erdőből, rengetegen voltak kint. Szervezők is és kirándulók is, akik csak a tó körül sétálgattak. Rengeteg biztatást kaptunk, az utolsó méterekre, amikor megkerültük a tavat. 

Beértem! Hivatalos időm 2:30:48, ami a férfiaknál a 24. helyre volt elég. A teljesítők első negyedébe végeztem. Hasonló időben és helyezésben reménykedtem, és össze is tudtam hozni. Totál meg vagyok magammal elégedve. 

c79ca94f-6802-4700-9215-5e80a9e3027f.jpg

Gratuláltam a többieknek, beszélgettem még Ágiékkal, közben kajáltam, majd hazamentem. 

Ez a verseny mindig is fontos lesz számomra, mert pár éve, amikor elindultam rajta, akkor a 16 kilis távján és nem is itt volt még a rajt meg a cél se, akkor döntöttem el, hogy terepfutó akarok lenni.

Végül, de nem utolsó sorban hatalmas gratula és taps had szóljon a szervezőknek, rendezőknek, Petinek, hogy összehozta ezt a csodás versenyt. Remek helyen voltak a frissítőpontok, remekül ki volt jelölve a pálya! Csak gratulálni tudok mindenkinek, aki valamilyen szinten is kivette a részét, abból, hogy létrejött ez a rendezvény!

Pacsi

Szólj hozzá