Úgy gondolom, hogy a futók többsége, úgy van vele, ha már a környezetükben van egy futóverseny, túra, vagy különböző rendezvények, azon elindulnak. Szerencsére ÉN is ilyen vagyok. Míg Mosonmagyaróváron éltem, akkor is elmentem, a környéken megrendezett versenyekre. Mióta itthon lakom, ez még inkább igaz. Bár elég sok túra és verseny van ezen a környéken, nem tudok mindegyikre elmenni. Néha válogatnom kell, és el kell engednem sok versenyt. De nem baj. Majd következő évben változtatok a versenynaptáramba, és amit most kihagytam, következő alkalommal kipróbálom.

Vannak kivételes versenyek, amiket nem hagyok ki. Ilyen a Less Nándor Emléktúra. Idén volt sorozatban 3. éve, hogy részt veszek rajta. Tavaly a Lemkowyna miatt, csak a rövidebb, 38 kmes távon indultam. Idén ismét az őszi időszakra, a Nomád 66 versenyt tűztem ki a fő eseményemnek. 

Ha ismerem az útvonalat, akkor előtte mindig össze igyekszem rakni fejben a versenyem, hol fogok gyorsabban, lassabban haladni. Melyik szakaszon fogok "szenvedni", hol várható a holtpont, stb. Itt is lefutottam fejben az egész versenyt. Egy célom volt, hogy a két évvel ezelőtti futásomnél jobb időt menjek. (anno 9:55 volt). 

időben odaértem reggel. Felvettem a rajtcsomagom, majd átöltöztem. Bedobtam egy gyors reggelit, nem akartam éhgyomorral elindulni. 

A művelődési ház előtt gyülekezett a bátor, kicsi csapat, hogy elinduljon. Kemény 12 en voltunk!

Az elejét próbálgattam magam, mnnyire és hogy megy a futás, mennyire bírom, és milyen erős a mezőny. Az első három, nagyon elment, nem is akartam velük tartani a tempót, meg senkivel se igazán, mert a saját tempómat futottam. Nem volt semmi gond, elég könnyedén futottam. a Felső-szorosban valahol elhagytam a szemüvegem. Sajnáltam, mert jó kis szemcsi volt. De ez van.

A Hór-völgyben elég hűvös idő volt. Oszlánál bedobtam egy kis nasit, majd elindultam felfelé az Odor- várhoz. Az eleje nem ment el ennyi idő alatt sokkal, mert szembe jöttek velem. Megfordult a fejemben, hogy ha belefúzok, akkor még a dobogóra is felállhatok. A ponton kicsit többet kellett időznöm, a cipőmbe vendégek voltak és ki kellett ráznom őket. 

Nagyon utáltam a Hór-völgyben futni a Tebe- pusztáig. Ezt a kilométer ideim is mutatták, össze- vissza ingadozott a sebességem. Ekkor már beért az 5. futó. Kezdtem érezni, hogy holtponton vagyok. a Csúny- völgyben most jártam először, de tényleg csúnya. Marha kemény volt. Itt már egyedül mentem újra. Répáshután is éreztem, hogy lassulok. Bányahegyi pihenő után kicsit lassabb tempóba mentem egészen a Tar-kőis. Nem is éreztem, hogy gyorsabban kellene mennem, mert sokat kell másznom, és utána lefelé több erőm lesz. 

Tar-kőn jártam, amikor megtudtam, hogy a Ineos chellenge-je sikerült és lefutottamk 2 ra alatt, maratoni távon. Én is ekkor jártam 42,2 kmnél, csak nekem ehhez a távhoz, 5 óra 40 perc kellett. 

Sikerült valamennyire összeszednem magam és egy normális tempót diktálva, haladni lefelé. Imó-kő ellenőrző pontnél utolértem az előttem haladót és utána együtt futottunk, a célig. 

 A Nyomó hegy után már tudtam, hogy meglehet a kitűzött cél, nem lassítottam és lazsáltam. Így 66 km után újra normálisnak majdnem nevezhető volt a mozgásom. 

8 óra 42 perc alatt befutottam, ami két évvel ezelőtti időmhöz képest több mint egy órával jobb lett. A célom teljesítettem, nem gondoltam, hogy összetettben 6. helyen érek célba, a korosztályomba, meg a dobogó 3. fokáig futok fel.

Most is remek volt  szervezés. Szuperek idő volt. Nagyon lelkesek és segítőkészek voltak a pontőrök. Most is mint mindig hatalmas taps nekik.

Ha már ez volt a fő versenyem az őszre, akkor eléggé klasz volt és jól sikerült. Még mindig sok hiba volt a futásomba, de megint rengeteget tanultam belőle, amit ki tudok javítani és fejlődni.

Pacsi.