Az UTH nem volt ennyire kemény menet, meg utána se fájt semmim. Most viszont úgy "szenvedtem", int az első ultrámon a Mátrába. Bár akkor merő vízhólyag volt a lábam. 

De leküzdöttem, mert kemény vagyok mint a Vídia!

Ne is gondolkoztam,hogy a rövidebb távok valamelyikén indulok mert legyen az a lúd jó kövér.

A csonka munkahéten délutános voltam, így pénteken is 11 óra volt, mire hazaértem, Összeszedtem, a szükséges cuccot, majd alvás. Nehezen ment a kelés. Azért a kávém nyugodtan ittam meg, ebből nem engedek. Fél 7 körül értem át Felsőtárkányba, vettem egy péksütit, hogy ne üres gyomorral vágjak neki a távnak. Becsekkoltam, majd elindultam.

Az órámnak most volt a főpróbája. Feltöltöttem rá a gps tracket. Nem tájékozódtam még ilyen formában, így teljesen új volt ez a történet. Kíváncsi voltam, mennyiszer tévesztem el az útvonalat, és tévedek el. Sikerült...

A táv első felét ismertem, szóval, annyira nem kellett néznem a térképet. Végre "megtaláltam" a Cseres-tetőt. (Tavaly nem sikerült.) Tényleg szép a kilátás. Még 5 kmt se futottam de valahogy sikerült bénáznom, és egy technikásabb részen - amit szeretek futni - sikerült bukfenceznem. Nem volt vészes! DE, a medencecsontom megütöttem, ami rányomta a bélyegét a táv további részére. Szerencse, pár száz méterre volt az Attila forrás, és ott egy elég előnyös fotó készült rólam. 

Megkérdeztem a srácot, hogy vérzik-e a fejem, azt mondta, hogy nem, és mondom jó, mentem tovább. Várhegyi túraházig próbálgattam, hogy mennyire sérültem meg. Annyira nem, hogy kiszálljak.

Várhegyre, elég jó idővel mentem fel, a strava szerint, én meg hiszek neki. Egy külön kört kellett megtenni, pluszba, és az órám nem jelzett, csak a túratársak, hogy ellenkező irányba teszem meg a kitérőt. Bár nincs jelentősége, mert ugyanannyit mentem, mint a többiek. Akkor találkoztam össze Béres Gábor barátommal, akivel tavaly is sokat mentünk együtt. Másodjára is bementem a Várkúti turistaházba, de akkor mondták, hogy kicsit még menni kell az ellenőrző ponthoz. Egedig ismertem az utat, gyakran futom, bár most nem nevezhettem volna annyira futásnak, amit ott csináltam. Onnan a Polár Kaptárkő Trail útvonalán mentünk ellenkező irányba, vissza Felsőtárkányba, így ez se volt ismeretlen.

Ekkor már Gáborral mentem együtt, egészen a végéig. A turistaközpontban marha jól esett a kóla és a barack. Életjelet adtam magamról, és mentem tovább. Itt áttérhettem volna a rövidebb távra, de nem is volt eszembe, bár a mozgásom eléggé szétesett. Éreztem fájdalmakat.

Itt megint elkavartunk. Előbb egy lovardába tettünk plusz kört, majd nem vettük észre, a benőtt Piros jelzést és tovább mentünk. Csak az órámon látom, hogy távolodunk az úttól. A Les házi pontnál finom babgulyást ettem. Ekkor majdnem 30 perc alatt tettünk meg egy kilométert, mert automatikusan nem pauzézza le magát. Szeretem a valós időt látni. Pár kilométer kellett, mire elrendeződött a kaja meg a víz a hasamba rendesen és tudtam "normálisan" futni. 

Ekkor már forróság volt, ittam a vizet mint az állat meg izzadtam is. Beértünk Szarvaskőre, ott egy keményebb mászás várt ránk.Viszont a panoráma mindent felülírt.. Visszaereszkedve a faluba, leittuk magunkat a közkútnál rendesen, mert 10 km és majdnem 700 m pozitív szint várt ránk.

Ekkor futott át az agyamon, hogy miért nem mentem át a rövidebb távra, mikor még lehetett, mert benéztem rendesen, hogy mennyit is bírok jelenleg. Valamiért nem volt elég jel az egy héttel azelőtti Cserépitrapp, amikor rendesen kimúltam, fele ekkora távon. Már éreztem a bokám, a talpam és néha a térdem is hogy fájdogál. Már nem lehetett kiszállni, vagyis nem volt értelme, mert a legrövidebb úton úgy jutok vissza a célba, ha végigmegyek. 

Jól esett, az a rövid zuhé, ami ekkor kapott el. Bár utána ismét dög meleg lett. Hol futva, hol gyalogolva értünk fel Bél-kőre. Eddig kellett várnom, hogy kihúzhassam ezt is a bakancslistámról. A vizem már elfogyott, és csak bubis volt a ponton, de mivel kellett a pótlás, ez is megtette.

Innen már csak lefelé kellett mennünk, elvileg szintén 10 kili körüli távot, de nem számított már. Az érdekelt, hogy beérjek a célba. Elég sokat küzdöttem a bogarakkal, amik a fejem előtt zizegtek. Szemüveget, persze otthon hagytam, vagyis a kocsiba. 

Nagy nehezen, majdnem 11 és fél óra alatt befutottam, hulla fáradtan, kikészülve. Ettem egy kis grill cuccot, majd Gábor meghívott egy citromos sörre és hazajöttem.

Összességében, egy remek versenyt sikerült összerakni Anitáéknak, Frissítések jók voltak. Bükki emberként ismét olyan helyekre jutottam el, ahol eddig nem jártam még. Elég sok tanulságot levontam ebből a napból, és ismét sokat tanultam belőle.

Minden segítőnek hatalmas taps jár.

Pacsi